2010. június

 

Bulányi György Sch.P. (1919–2010)

2010. június 6-án, életének 92. évében elhunyt Bulányi György piarista szerzetes, a Bokor Bázisközösség alapítója. Kállay Emil piarista atya, korábbi tartományfőnök személyes hangú megemlékezése itt olvasható.

Gyurka bácsi magyar-német szakos tanárként végzett és 1943-ban szentelték pappá. Ezután piarista gimnáziumokban tanított (Sátoraljaújhely, Tata, Debrecen), majd 1945-ben Debrecenben fogott hozzá a Bokor közösség szervezéséhez. 1952-ben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. 1956-ban szabadult, és a budapesti belvárosi plébánián lett kisegítő lelkész. 1958 áprilisában ismét bebörtönözték; végleg 1960-ban szabadult. Ezután szállítómunkásként dolgozott. Az elmúlt években a Piarista Rend Duna-parti házában élt. Szentségekkel megerősítve költözött az örök hazába vasárnap délután. 
 
A gyászolók június 26-án 9 órától róhatják le tiszteletüket a rákoskeresztúri Új Köztemető ravatalozójánál. A temetési szertartás 11 órakor kezdődik. Bulányi atyát a piarista parcellában (154.) helyezzük végső nyugalomra. A hálaadó szentmisét ugyanezen a napon 15 órától tartják a pesti ferences templomban (Ferenciek tere).

Tóth Kristóf piarista diák (1995–2010)

2010. május 23-án, vasárnap délután a Budaörsi úton közúti balesetet szenvedett Tóth Kristóf, a budapesti Piarista Gimnázium 8.b osztályos tanulója. Súlyos, életveszélyes koponyasérülésekkel szállították a Szent János Kórház intenzív osztályára.

Válságos állapota a gondos ápolás ellenére sem javult. Kristóf a betegek kenetével megerősítve 2010. május 29-én, szombaton hajnalban az örök Atya házába költözött.

Imádkozzunk érte és családjáért!


TESZI, avagy a tevékeny szeretet iskolája

Gazdag háttérprogramok kísérték Kecskeméten a Tevékeny Szeretet Iskolája (TESZI) helyi projektjének ünnepélyes lezárását. A piarista gimnáziumban megszervezett eseményen a város karitatív életének meghatározó szereplői is részt vettek.

A kecskemétiek két éve csatlakoztak a 9-10. évfolyamos diákokat alkalmazó TESZI- programhoz, amelynek keretében a fiatalok a maguk választotta területen segítenek a tágabb környezetükben élő rászorulóknak: időseknek, fogyatékkal élőknek, nehéz anyagi helyzetben lévő családoknak. A kecskeméti záróeseményen a diákok az elméleti tudást nyújtó előadások mellett "akadálypályákon" tapasztalhatták meg a vaksággal élők és a mozgáskorlátozott emberek mindennapjainak nehézségeit.
 
A kecskeméti TESZI-ről szóló háttéranyag itt olvasható.

Göd: formálódik a helyi diákszövetség

Bár egyre élénkebb pezsgés érzékelhető a Magyar Piarista Diákszövetség helyi tagozataiban, Gödön – ahol 1991 óta képzik a szakembereket – ezen a téren eddig nem történt előrelépés. Most azonban úgy tűnik, hogy a minapi gödi juniálison megmozdult valami – legalábbis informális szinten. Szabó László Sch.P. igazgató szubjektív tudósítása.

„Június 6-án rendezte a gödi szakiskola a gödi Piarista Juniálist. A program évek óta megrendezésre kerül az iskola területén. Hivatalosak a családok és mindenki a környékről, aki értékes programokkal szeretne tölteni egy vasárnapot. Gazdag kulturális kínálat felnőtteknek és gyerekeknek, egyéni és csapatos sport-programok, tombola, árverés, koncertek, kínai kindertojás-dobó verseny, sütés-főzés-sörözés, és sok-sok sátor, hogy pénzt is lehessen költeni.
 
Az idén a juniális keretében rendeztük a Piarista Diákszövetség Gödi Tagozatának éves rendes találkozóját, ahova a juniális apropóján elhívtuk öregdiákjaink családjait is. Kedvesek, feleségek, gyerekek. Jöttek is mindenestül jónéhányan. Külön standdal készültünk számukra, ahol 200 fő számára főztünk bográcsgulyást és csapoltuk a sört szakadásig. Jól is érezte magát mindenki, volt nagy találkozás, kedves együtt főzőcskézés, amíg azt a rengeteg sárgarépát megpucoltuk, jó sokat beszélgettünk, amikor pedig veszettül ránk sütött Isten áldott napja, jó hideg sörrel hűtöttük magunkat.
 
Árultunk a juniálison diákjaink termékeiből is mindenfélét, de drágállották a termékeket, így nem kelt el sok minden. Úgyhogy ezen még alakítanunk kell, de vigasztalásunkra szolgál, hogy a piarista bort is cefetül drágának tartották az érdeklődők, így abból is csak egy üveggel kelt el.
 
Az öregdiákszövetségi tagozatról tehát már el tudjuk mondani, hogy van, és ősszel majd azt is megírjuk, hogy mit csinál. Tessenek egy kicsit kivárni...”

A francia nagykövet a kecskeméti iskolában

Néhány nappal előző hírlevelünk kiküldése után kaptuk a hírt, hogy René Roudaut, Franciaország magyarországi nagykövete személyében rangos vendég érkezett a kecskeméti Piarista Iskolába. A program célja a tanárokkal és diákokkal való közvetlen találkozás és eszmecsere volt.

A májusi látogatás előzménye januárra nyúlik vissza, amikor a kecskeméti iskola, valamint a francia testvérintézmény, a Pontoise-i Saint Martin Ecole tanárai és diákjai közösen keresték fel a budapesti Francia Intézetet. A csoportot a nagykövet fogadta, így a jelenlegi kecskeméti látogatás egy korábbi viszonzásának is tekinthető. A diplomatát Maros Anna követségi első titkár, valamint Annie Auroux attasé, a Francia Intézet együttműködési ügyekért felelős munkatársa kísérte el.
 
A vendégek köszöntése után a diákok kérdéseket tettek fel a nagykövetnek, magyar, illetve francia nyelven. A kötetlen eszmecsere során a tanulók sok újdonságot megtudhattak a francia kultúráról, a nagykövet munkájáról, mindennapos életéről. A Piarista Rendház elköltött ebéd után a delegáció a Városházára látogatott, majd megtekintette a Kodály Intézetet.

Összeállítás a magyar tartományról a római piarista lapban

A Piarista Rend tartományait egyenként bemutató Ditiones Nostrae példányait a római Generális Kúria a „piarista univerzum” teljes területén teríti. A 2010. júniusi lapszám ezúttal a magyar provinciát mutatja be tíz oldalon.

Az angol, francia, spanyol és olasz nyelven írt, fotókkal illusztrált kiadvány pdf-verziója itt megtekinthető.


Levél a generális atyától: „Az élet döntései és jelei”

„Kedves Testvérek, levelemet ugyanabban az időben írom, amikor közösségeitekben megkapjátok a következő rendtartományi káptalanok meghirdetéséről szóló levelet. Szinte megszakítás nélkül következik egymás után az egyetemes káptalan, az új hatéves időszak első tervezetei és a rendtartományi káptalanokkal együtt járó felülvizsgálat, választás és programozás folyamatai. (…) Használjuk ki ezeket mint arra szolgáló lehetőségeket, hogy fenntartsuk a ránk jellemző ritmust és hajlandóságot az úton való előrehaladásra…”

Pedro Aguado generális atya levelét internetes oldalunkon is közzétettük; az üzenet teljes szövege itt olvasható.


Vita Consecrata – új könyvsorozat a szerzetességről

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolánk keretében működő Szerzetesteológiai Intézet új könyvsorozatot indított Vita Consecrata címmel. A sorozat szerkesztője Tőzsér Endre piarista. Az első kötet a szerzetesképzés menetéről szól:Amedeo Cencini: A Fiú lelkülete, 300 oldal, 2800 Ft.

A Fiú lelkülete a szerzetesképzés folyamatának korszerű, emberi szabadságra építő, teljes körű teológiai-antropológiai modelljét mutatja be. De nemcsak a szerzetes- és papképzésben résztvevőknek vagy segítőfoglalkozású hívőknek nyújthat segítséget, hanem mindenkinek, aki fontosnak tartja személyes fejlődését, hitben való növekedését. A képzés célja az, hogy a megszentelt életre készülő fiatal ne csak Jézus életstílusát sajátítsa el, hanem gondolkodásmódját és érzelemvilágát is. Ehhez azonban nem elég a jó szándék, a jámborság, sőt még az őszinteség sem. A cél eléréséhez szükség van: személyes közvetítőkre, a segítség elfogadására, személyes élettörténetünk hívő értelmezésére, önmagunk igazságával való találkozásra, egónk alóli felszabadulásra, a szív mélyén gyökerező szabadság kialakulására, identitásunknak a rendi karizmában történő felfedezésére. Mindenkinek végig kellene mennie ezen a folyamaton, hogy kellő pszichés és spirituális érettséggel élhessen Istennek szentelt életet az egyházban.
 
A kötet szerzője, Amedeo Cencinikanossziánus (FdCC) szerzetespap, tanár, pszichológus, pszichoterapeuta. A szerzetesképzés területén a katolikus egyház egyik legismertebb szaktekintélye. olvashatók.
 
A könyv kedvezményes megrendelésével, illetve megvásárlásával, valamint az előkészületben lévő további kötetekkel kapcsolatos információk itt olvashatók.

Ajánlott programok

Üdülés és vitorlázás Balatonberényben – még mindig várunk jelentkezőket! Egyéb programajánlatokat, a hírlevélben elhelyezni kívánt tudósításokat, beszámolókat, valamint egyéb észrevételeket, ötleteket, javaslatokat a kommunikacio@piarista.hu címre várunk.

Amint azt májusi hírlevelünkben említettük, az idei évben megkezdődött a diákok fogadására is alkalmas kiszolgáló épület és teakonyha megépítése, illetve átalakítása Balatonberényben. Az új helyszínen üdülésre, táborozásra június második felétől iskolakezdésig, vitorlázásra pedig július második hetétől augusztus közepéig van lehetőség.
 
A vitorlástáborba már csak augusztus első hetére várunk jelentkezőket!
 
Információ és jelentkezés:
Üdülések esetén: Dragon Faragó Lajos Sch.P., 06-30/313-5719, dragon@npiar.hu
Vitorlázások esetén: Turóczi Gábor műszaki ig., 06-30/645-3960, turoczi.gabor@piarista.hu